Egyesületünkről - Képzések

Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk válaszolni a minket megkeresők kérdéseire, munkatársaink számára esetelemző megbeszéléseket és képzéseket tartunk. A képzések kommunikációból és szakmai részből állnak. Képzési anyagunk alapját harminc éves gyakorlati életvédő tapasztalatok adják, amihez az évenként változó törvényi, szociális és egészségügyi körülmények ismeretét hozzáadtuk.


Önkénteseknek

Ha szeretnél az Egyesület tagjaként velünk dolgozni, jelentkezz a kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségek valamelyikén. Képzésünkön csak a szervezet (lehetőségeihez mérten) aktívan dolgozó tagjai vesznek részt, mivel nemcsak egy, a törvények által szabályozott társadalmi szervezet vagyunk, hanem baráti közösség is.

Első lépésként jelentkezz a megadott elérhetőségek egyikén. Gondold át, hogy melyik területtel szeretnél foglalkozni, vagy milyen gyakorlati munkához lenne kedved (segíthetsz babakelengye gyűjtésében, szóróanyagok terjesztésében, programok szervezésében, sajtómegjelenésben, grafikai munkák elvégzésében, internetes kapcsolattartásban, stb.)

Várunk!