Az abortusz - Következmények

Az abortusz következményeire kevesen gondolnak, hiszen abban a nehéz helyzetben, amikor egy nő erről dönt, csak a problémára és a tőle való megszabadulásra tud gondolni. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mi várhat ránk, ha befekszünk a kés alá.

Lehetséges komplikációk

A női szaporítószervrendszer törékeny szerkezet, amely nem viseli jól a hibákat. Még a kisebb tévedéseknek is olykor komoly, esetleg halálos következménye lehet.

Visszamaradt magzatrészek

Mindkét műveletben a leggyakoribb bajforrás a méhen belül maradt szövetek vagy magzati részek. Ez a szituáció gyakran nem kap elegendő figyelmet, következésképp megfelelő kezelést sem. Ezekben az esetekben, ha a szövet nem ürül ki természetes módon a szervezetből, lebomolhat a nő méhén belül, és fertőzést okozhat. Még megfelelő orvosi ellátás mellett is előfordulhat, hogy a női szervrendszer megfertőződik, és a nőnek esetleg nem lehet újabb gyermeke.

Vannak eseteket, amikor a betegnél olyan mértékű vérveszteség fordul elő, hogy vér adására vagy a méh sebészeti eltávolítására van szükség. Előfordulhat, hogy a fertőzés megtámadja a nő vérkeringését, esetleg a főbb szerveket is. A legsúlyosabb esetekeben a nő életét vesztheti.

A méh sérülése és átlyukasztása

Méhen belüli sebeket okozhat mindkét abortusz módszer. Általában a küretkanál szakít le szövetet a méh faláról. A méhfal ilyetén sérülése méhfalgyulladást vagy Asherman szindrómát (azaz a méhfalon összenövéseket) eredményezhet, melyek bármelyike meddőséghez vezethet.

A méhfal kilyukadása, ami esetenként halálos is lehet, akkor fordul elő, amikor a méhbe helyezett eszközök egyike átszúrja a méhfalat. Továbbá, ha az orvos figyelmét elkerüli, hogy a műanyag cső a méh falát érinti, a szívógép által létrehozott vákuum ereje elég lehet ahhoz, hogy lyukat szívjon a méhfalon. A méhen belüli sérüléseket kísérő vérzések olyan erősek lehetnek, hogy vértranszfúzióra vagy a méh sebészeti eltávolítására lehet szükség.

A méh átlyukasztása során egy olyan gyenge pont is kialakulhat a méhfalon, ami egy későbbi terhesség során átszakadhat. A méhen belüli összenövések, csakúgy mint a perforáció növeli a méhen kívüli terhesség és a vetélés kockázatát a későbbi várandósságoknál, továbbá veszélyeztett terhesség alakulhat ki például az elölfekvő lepény miatt.

Méhnyak-szakadás

Azon a ponton, ahol a méhszájkifogót rögzítik a méhnyakon annak érdekében, hogy a méhet a megfelelő pozícióba húzzák, seb, szakadás vagy zúzódás alakulhat ki. Abban az esetben is felszakadhat a méhnyak, ha a méhnyaktágítók a megfelelőnél nagyobb méretűek, vagy túl nagy erővel kerülnek behelyezésre. Ugyanakkor a megfelelőnél kisebb tágítók használata azért okozhat méhnyak-szakadást, mert a művelet során használt további eszközök a nem megfelelő tágítás miatt sérthetik meg a méhnyak állományát. Méhnyak-sérülés léphet fel abban az esetben is, ha a szívócső vége nincs teljesen a méhbe helyezve. A szívógép olyan erővel tud vákuumot képezni, hogy az akár kilyukaszthatja a méhnyakat vagy a hüvely falát. A méhnyak sérülése során olyan helyzet alakulhat ki, hogy vér adására, a méh eltávolítására vagy más műtéti beavatkozásra lehet szükség. Egyéb esetben a méhnyak oly mértékben gyengülhet vagy sérülhet, hogy a nő nem tudja a következő gyermekét kihordani vagy méhnyakzáró műtétre lehet szükség.

Szomszédos szervek sérülése

Mivel a méh közvetlenül a húgyhólyag és a belek mellett helyezkedik el, a méhfal átszakadása könnyen párosulhat ezek szakadásával vagy más közeli szervek sérülésével. Néha például a belek a méhfalon kilalakult résen keresztül behúzódnak a méhbe, és a hüvelyen keresztül megjelennek. Ezáltal a bélrendszer nem tud normálisan működni, ami vendégnyílást, vagyis vastagbélműtétet eredményezhet.

Abban az esetben, ha a hólyag sérül, a beteg elveszítheti vizeletvisszatartó képességét.

Itt található a méhartéria is, ami a várandósság alatt jelentős mennyiségű vért szállít, ezért kiváltképp nagy veszélynek van kitéve egy-egy méhfal szakadás során. Az artéria sérülése akár halálos is lehet.

Közvetett szövődménynek tekinthetjük a bakteriális fertőzéseket vagy más szexuális úton terjedő betegségeket. Az abortusz során használt eszközök gyakran továbbítják ezeket a betegségeket a páciens petevezetőjére vagy petefészkeire. Ez medencegyulladást okozhat, amiről mára kimutatták, hogy nagyban hozzájárul a meddőség és méhen kívüli terhesség kialakulásához.

Vérmérgezés

Minkét bemutatott abortuszmódszer során kialalkulhat olyan szövődmény, mint a méhfal-sérülés vagy hólyagszakadás, amelyek során jelentős vérveszteség fordulhat elő. A második módszer akkor is okozhat akár halálos kimenetelű vérveszteséget ha az abortusz során nem okoztak a betegnek más sérülést. (A méhlepény eltávolítása után ottmaradó seb nagy mértékben vérezhet.)

A vérzés mellett embólia is kialakulhat, ha az abortusz során levegő, magzatvíz vagy véralvadék kerül a páciens vérkeringésébe. Ez a továbbiakban a vérrel együtt kering a szervezetben, és az esetek túlnyomó részében a nő meghal.

Az abortusz által okozott embólia miatt elhunyt nőkön végzett boncolások során gyakran találtak magzatrészeket, mint például haj- vagy csontszövetet az elhunyt nő agyi, szív-, máj-, vagy veseereiben.

Másik vérkeringéssel kapcsolatos komplikáció, ami a tágítás és kiürítés abortuszmódszer során fordulhat elő, a DIC, azaz a szétszórt érrendszeri trombózis és elvérzés egyidejű megjelenése a beteg ereiben. Az embóliához hasonlóan akkor fordul elő, ha a beteg vérkeringésébe nagy mennyiségű idegen anyag kerül. Ez radikálisan befolyásolhatja a véralvadási folyamatot, és ezáltal súlyosan és hosszan károsíthat létfontosságú szerveket. Az egyidejű trombózis és vérzékenység legveszélyesebb jellemzője, hogy akkor is kialakulhat, ha az abortuszt szakszerűen végezték el. Amennyiben a nő nem kap azonnal megfelelő ellátást, életét veszítheti.

Gyógyszerekkel kapcsolatos komplikációk

Az abortuszok során kialakuló sérülések és komplikációk jelentős hányada az injekcióval méhnyakba jutatott fájdalomcsillapítóval és az altatás során használt készítményekkel kapcsolatos. Ezen készítmények használatakor légzési nehézségek, szívritmuszavar és görcsroham, agyi keringési rendellenesség, keringési és légzési elégtelenség fordulhatnak elő. Ha ezek az események bekövetkeznek, fennáll annak kockázata, hogy a nő maradandó agyi károsodást szenved, kómába esik, vagy meghal.

Nem diagnosztizált méhen kívüli terhesség

A várandósság első harmadában végzett méhaspirációt követően egy méhen kívüli vagy petevezetékben lévő egyidejű terhesség jeleit gyakran nem diagnosztizálják, vagy figyelmen kívül hagyják, abortusz utáni fájdalomnak vagy görcsnek tekintik. Ez végzetes hiba lehet. Ilyen esetekben az abortsz után is terhes marad a nő, és a magzat tovább nő a petevezetékben, míg az meg nem reped, jelentős vérzést okozva. Ebben az esetben a nő még a mentők kiérkezése előtt is elvérezhet. Kevésbé veszélyes esetekben működésképtelenné válhat a petevezetéke, ezáltal jelentősen növekszik a meddőség esélye.

Laminária okozta sérülések

A tágítás és kiürítés abortuszmódszer során a tágítás elvégzéséhez használt lamináriák a méhnyak sérülését okozhatják. Ezek a növényi gyökérdarabkák nem mindig egyenletesen tágulnak, néha egyik végük nagyobb a középső részüknél. Ha ez így történik, megnő a méhnyak-szakadás kockázata. A laminária ugyanakkor el is törhet vagy beragadhat a méhnyakba.

Más eseteben a lamináriát az abortuszt végző személy átnyomhatja a méhnyak falán a behelyzés során. Ha ezt nem veszik észre, a laminária egyre tágulva szétszakítja a méhnyakat.

Késői felismerés

Az abortusz során kialakuló sérülések nem mindig ismerhetők fel a művelet folyamán. Például, ha a méhfal sérülése miatt a nő meddővé válik, lehet, hogy csak később veszi ezt észre, amikor is gyermeket szeretne.

Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy az abortusz növeli a mellrák kockázatát. Más orvosi kutatások arra derítenek fényt, hogy lehetséges kapcsolat áll fenn az abortusz és a méhnyakrák vagy vastagbélrák előfordulása között.

Ismert tény, hogy az abortusz után mély lelki és érzelmi sérülések alalkulhatnak ki, amiket csak hosszú évek után hoznak összefüggésbe egymással.

Az abortuszt választó nők számos komoly lelki és fizikai következménynek vannak kitéve. Ne válassza az abortuszt, amíg meg nem ismeri teljesen ezeket a kockázatokat és a rendelkezésére álló lehetőségeket, szolgáltatásokat!

Vissza a lap elejére