Örökbefogadás

Mert minden élet számít!

Van helye a babának

Egyesületünk a magyar törvényi szabályozás keretében kizárólag Magyarországon élő magyar állampolgárságú házaspárok számára készít elő nyílt örökbefogadást.  Ennek lényege, hogy az életet adó (vér szerinti) szülő(k) és az örökbefogadó házaspár megismerkednek egymással. Megfelelő szimpátia és bizalom esetén a vérszerinti szülő lemond szülői felügyeleti jogáról az örökbefogadó házaspár javára.

Érvényes, örökbefogadásra jogosító határozattal rendelkező házaspárok jelentkezését fogadjuk. Ha készen álltok erre, jó helyen vagytok.

Információk az örökbefogadásról

A vérszerinti szülő és az örökbefogadó szülők megismerhetik egymást. Beszélgethetnek a babáról és egymásról, a kibocsátó és fogadó családról. Ez nagy segítség abban, hogy az életet adó anya személyesen adhatja át a gyermeket. Gondoskodhat arról, hogy jó helyre kerüljön. Az örökbefogadó szülők információkat, emlékeket gyűjthetnek a vérszerinti anyáról. Ez nagy segítség lesz akkor, amikor a gyermek a származási családjáról kérdez. 

A nyílt örökbefogadás a kijelölt gyámhivatalon keresztül zajlik. Civil szervezetként csak ennek előkészítését, és a vele járó lelki segítségnyújtást vállalhatjuk. A nálunk jelentkező kismamáknak segítünk problémáik megoldásában, a gyermek megtartását segítő körülmények megteremtésében, és ha úgy döntenek, gyermekük örökbe adásában.

Mivel a kismamák gyakran megnyugszanak, ha tudják, hogy kihez kerül a gyermekük, támogatjuk, hogy már a szülés előtt megismerkedjenek az örökbefogadókkal. Mindig szem előtt tartjuk azt a szempontot, hogy az anya nem köteles lemondani a gyermekéről akkor sem, ha már megismerte az örökbefogadókat.

Magánutas örökbefogadás abban az esetben jöhet szóba, ha a vérszerinti anya és az örökbefogadó pár már egymásra találtak, és az örökbefogadás adminisztratív lebonyolítását kérik a civil szervezettől.

Egyesületünk magánutas örökbefogadás lebonyolítását nem vállalja.

Titkos örökbefogadás abban az esetben jön létre, ha:

  • a szülő hozzájárul ahhoz, hogy gyermekét számára ismeretlen személy fogadja örökbe,
  • a gyermek szülei meghaltak,
  • a gyámhivatal örökbefogadhatónak nyilvánította a családjából kiemelt, átmeneti nevelésben lévő gyermeket,
  • a szülői felügyeleti jogokat a bíróság megszüntette.

Titkos örökbefogadásokat egyesületünk nem készít elő.

2005. évi LXXX. törvény a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló, Hágában, 1993. május 29. napján kelt Egyezménynek megfelelően a Kulturális és Innovációs Minisztérium Örökbefogadási és Nőpolitikai Főosztálya működik közre a nemzetközi ügyekben.

Azok, akik szeretnének gyermeket örökbe fogadni, az alábbi feltételeknek kell megfelelniük, mielőtt jelentkeznek a nyílt örökbefogadásokat előkészítő civil szervezeteknél:

  • teljesen cselekvőképes
  • nagykorú, a gyámhivatal határozata értelmében alkalmas gyermek örökbefogadására, az alkalmassági határozat 4 évig érvényes
  • a gyermeknél legalább 16, legfeljebb 45 évvel idősebb

Az örökbefogadáshoz az alábbi lépéseket szükséges megtenni:

Erre vonatkozó kérelmet kell benyújtani a lakhely szerint illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (TEGYESZ). A TEGYESZ-ek címének listája az interneten vagy az illetékes önkormányzatoknál megtalálható. A szakszolgálat ezután tájékoztatót küld az alkalmasítás menetéről.

Az alkalmasítási eljárás folyamán az örökbe fogadni szándékozók pszichológiai alkalmasságát is megvizsgálják. Szakember vizsgálja az örökbefogadók motivációját, a neveléssel kapcsolatos elképzeléseit, az életkorát (a várakozási idő szempontjából) és személyiségét. Azt is megnézik, hogy a gyermek harmonikus nevelését, fejlődését előreláthatólag tudják-e biztosítani az örökbefogadók, nem szenvednek-e a gyermek ellátását akadályozó testi, érzékszervi, értelmi fogyatékosságban, alkohol vagy kábítószer-függőségben, pszichotikus betegségben.

A szakszolgálat a vizsgálat eredményét és a javaslatát a kérelemmel együtt megküldi az illetékes gyámhivatalnak. A TEGYESZ javaslatának tartalmaznia kell, hogy

  • milyen életkorú,
  • milyen nemű,
  • hány testvér,
  • esetleg egészségi problémával küzdő, sérült vagy fogyatékos gyermek örökbe fogadására alkalmas a jelentkező.

Az örökbe fogadni szándékozó személyeknek tanácsadásokon kell részt venniük. A tanácsadást pszichológus tartja. Ezeken az alkalmakon megismerik azokat az új helyzeteket, amelyekkel a család az örökbefogadás során szembesülhet. Megbeszélik, hogy a családban és tágabb környezetében milyen nehézségeket okozhat a gyermek odakerülése, ezeket hogyan kezelje. Arról is tájékoztatják, hogy az örökbefogadást követő problémáival, gondjaival, kérdéseivel hova fordulhat.

A tanácsadást végző meg kell, hogy ismerje az örökbefogadni szándékozó motivációját, jelenlegi és kialakuló családszerkezetét.

Ezután megállapítja, hogy megalapozott-e a döntés, alkalmas-e az örökbefogadásra. A szakszolgálat a véleményét megküldi a gyámhivatalnak.

Az örökbe fogadni szándékozók részt vehetnek egy 40 órás felkészítő tanfolyamon. A tanfolyam célja, hogy a résztvevők megismerjék

  • az örökbefogadás társadalmi és jogi hátterét,
  • az örökbefogadott gyermek speciális helyzetét,
  • az örökbefogadással kapcsolatos lehetséges konfliktusokat és azok kezelésének módját,
  • a családi kapcsolatok fajtáit, kötődések jellemzőit és azok jelentőségét,
  • a veszteségeket a gyermek életében.

A tanfolyam egy minősítő, összegző beszélgetéssel zárul.

A gyámhivatal az alábbiak alapján dönt arról, hogy az örökbefogadásra jelentkező mennyi, milyen életkorú, milyen nemű gyermek örökbefogadására alkalmas:

  • háziorvosi igazolás
  • megküldött szakvélemény és javaslat
  • az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam tanúsítványa
  • környezettanulmány
  • az örökbe fogadni szándékozó személy meghallgatása
  • esetleg egyéb dokumentumok

Továbbá azt is megállapítja, hogy a jelentkező alkalmas-e testvérek vagy egészségileg károsodott gyermek örökbefogadására.

A határozat a jogerőre emelkedésétől számított 4 évig érvényes. (Ha az örökbefogadási eljárás megkezdődött, az érvényesség az eljárás végéig meghosszabbodik.) Az alkalmassági határozat lejárta előtt beadott kérelem esetén a határozat érvényessége 1 évvel meghosszabbítható. Alkalmatlanság esetén 1 évig nem kérhető új eljárás.

A szakszolgálat saját megyei nyilvántartásába veszi az alkalmas kérelmezőt. Kérelmező hozzájárulása esetén a szakszolgálat megküldi a kérelmező adatait az országos nyilvántartásnak is. Országos nyilvántartás 2006.01.01-től van.

Nyílt örökbefogadást csak az illetékes minisztérium által kiadott működési engedéllyel rendelkező civil szervezet készíthet elő. Civil szervezet csak Magyarországon élő, magyar állampolgárságú személy számára készíthet elő örökbefogadást.

Elsősorban házasságban élők fogadhatnak örökbe gyereket, mivel az örökbefogadás családpótló intézmény.

Egyedülálló örökbefogadó esetén utólagosan csak az örökbefogadó későbbi házastársa fogadhatja örökbe a gyermeket. Házastársi örökbefogadásra a belföldi örökbefogadás szabályait kell alkalmazni.

A vérszerinti anya a szülés után még hat hétig átgondolhatja, hogy hazaviszi vagy örökbe adja gyermekét.

Ha szülés után lemondó nyilatkozatot töltött ki, meggondolás esetén bizonyítania kell, hogy a gyermek fogadására mentálisan és egzisztenciálisan is készen áll.

Az örökbefogadás hatálybalépésével a vérszerinti szülő végérvényesen elveszti szülői jogait az örökbeadott gyermekkel kapcsolatban. Az örökbefogadó szülők jog szerint az örökbefogadott gyermek  vérszerinti szülei lesznek.

 

Az örökbefogadó család és a gyermek nyugalma érdekében, az örökbefogadást követően, a vérszerinti szülők nem kereshetik a gyermeket és az örökbefogadó családot. A gyermektől való elszakadás a vérszerinti anya számára nehéz gyászfolyamat. Ez akkor tud lezajlani, az anya akkor gyógyul, ha nem szaggatjuk fel a sebeket. 

Ha a vérszerinti szülő szeretne a későbbiekben fényképet látni a gyermekéről, az egyesületen keresztül kérhet a gyermek 5 éves koráig a születésnapja körül egy képet, amennyiben az örökbefogadó szülők nyitottak erre. Az ennél szorosabb kapcsolattartás nem szolgálja a gyermek javát.

Ha már van érvényes alkalmassági határozatotok, a jelentkezési lap és az együttműködési megállapodás kitöltésével jelentkezhettek egyesületünknél.

Az örökbefogadásra várakozóknak szóló adatvédelmi tájékoztató megtekinthető itt: MEGTEKINTÉS

Az alábbi dokumentumokat (vagy másolatot) kitöltve, kinyomtatva, aláírva postai úton juttassátok el címünkre!

Együtt az Életért Egyesület

1113 Budapest, Tas vezér u. 20. I. em. 2.

  • Jelentkezési lap 
  • Együttműködési megállapodás 
  • Az örökbefogadói alkalmasságot megállapító határozatotok másolata
  • Bemutatkozó levél a szűkebb és szélesebb családról, ahová a gyermek érkezik. Olyan információkat várunk, amely segít munkatársainknak és az életet adó anyának abban, hogy kiválasszuk a gyermek számára legmegfelelőbb örökbefogadó családot. Kérjük, hogy egy fényképet is csatoljatok a levélhez.

Letölthető dokumentumok